Pedig már nem hittem benne.

1995-ben némi túlterheltség és stressz után lettem allergiás. Kezdetben csak a parlagfűre, de az orvosi vizsgálat már jelezte, hogy később nemcsak a nyár végén, hanem tavasszal a fák virágzásakor (nyír, mogyoró stb.) is gondjaim lettek. Akkori praktikus javaslat semmi gond gyógyítani nem tudjuk, de ha szedi a gyógyszert nem lesz gond. Tényleg nem volt 2-3 évig azután már nem hatott, az orvos írt másikat, ezzel fél éven keresztüli gyógyszerszedéssel tünetmentes lettem. Szeretném hozzátenni, nem szeretem a gyógyszert. Altatót, nyugtatót még soha nem vettem be. Mindhiába gyógyszer nélkül állandó torok és szemviszketés, könnyfolyás prüszkölés mellett semmit nem tudtam csinálni, tehát szedni kell. Megoldás sokáig nem látszott. Sőt újabb „allergének” jelentkeztek, mint a sárgarépa leve. Két évvel ezelőtt próbálkoztam homeopátiával, nem mondom, hogy hatástalan volt, de a parlagfű szezont már ismét gyógyszerrel kellet kezdeni, a tavaszi pollentermés pedig szinte kiütött. Ekkor május elsején a Városligetben találkoztam a BIOLABOR által kínált lehetőséggel. Bevallom férfiasan tamáskodtam, de egy próbát megér jelszóval ott helyben kipróbáltam, és szint azonnal hatott. A délutánom már elviselhető volt. A következő hónapban 5 kezeléssel megszűntek a tüneteim. Azért a kisördög nem aludt, kíváncsian vártam a parlagfű szezont, de a bomba előbb jött az aranyvessző növény képében. A torkom ugyan nem kapart, a szemem nem viszketett, de a tüsszögés elviselhetetlen volt. Újabb 3 kezelés. Ma (2010. szeptember 14.) állítólag magas a parlagfű, az útifű, a libatopfélék koncentrációja -hallom a médiában. Én pedig köszönöm jól vagyok, már csak sajnálom az allergiásokat!!! Nem utolsó szempont a kezelések Honvéd Egészségpénztári kártyával is igénybe vehetők. ( Már nem kell gyógyszert szednem!!!)

Köszönet a módszer feltalálójának, a kezelésekért a személyzetnek.

Tisztelettel: Sörös István

 

Fel az oldal tetejére