Tudományos kongresszusaink

EMOST az Epidemiológiai Konferencián (2010)

Nemzetközi Közegészségügyi és Megelőző Medicina Konferencia

amp-rehab1A BioLabor Biofizikai és Laboratóriumi Szolg. Kft. első alkalommal mutatkozott be nemzetközi szakmai nagyközönség előtt az EMOST módszerrel 2010. November 19-20-án. E dátumon, Pécsett került megrendezésre a Nemzetközi Közegészségügyi és Megelőző Medicina Konferencia (International Conference of Preventive Medicine and Public Health). Cégünk első nagyszabású tudományos bejelentését olyan területen tette, amely jelentős kihívást jelent más módszerek számára. Az érrendszeri zavarok, illetve a cukorbetegség kiemelkedő egészségügyi kockázatot jelentenek a népesség nagy részénél, a legfélőbb következmény, a végtag amputáció pedig kifejezetten tragikus esemény. Közegészségügyi szempontból elsődleges a megelőzés, hiszen a műtét megtörténte után az állapot tovább romolhat. A szakmai konferencián ezért élénk érdeklődést váltott ki az EMOST Saját Jel Kezelés sikere, amely egyrészről az amputációt gyakran követő ún. fantomfájdalom enyhítését, megszünését érte el, másrészt a drasztikus műtét sebgyógyulásának és szöveti keringésének gyors helyreállását eredményezte.

A fantomfájdalom jelenleg többezer ember életminőségét rontja, mivel a végtagvesztést követően ugyanúgy fájdalmaik, viszketési rohamaik, duzzadási panaszaik vannak, mint a műtét előtt.

Mivel ezen sem nyugtatók, sem csonk stimulációk nem segítenek, ez a fájdalom típus jelentős pszichés zavarokat, és kezelhetetlensége miatt további kozkázatokat okoz. Jelentős kockázatot jelent, hogy a műtéti beavatkozás során az érhálózat körforgása megszakad, így a pangó keringés szöveti sorvadást, ismételt amputációt követhet. Ennek megakadályozásában értünk el nyilvánvaló sikereket, mellyel kiutat tudunk mutatni a korábban megoldhatatlan körforgásból.

.

EMOST az ENSZ Kongresszuson (2011)

kiev-ensz-kongr2011.07.12-én a kievi ENSZ kongresszuson bemutatkozott az EMOST kezelés módszer, mint egyfajta modern eljárás a leggyakoribb halálozási ok kockázatának csökkentője. Az EUROSTAT felmérése szerint az Európai Unióban a leggyakoribb halálozási okok kiváltója a folyamatosan fennálló stressz, amelynek szövődményei például a szívinfarktus, a cukorbetegség, az agyvérzés. Az Unió GDP-jének 3-3,5%-át kitevő egészségügyi kár elsődlegessé emeli bármely módszer bevonását a demográfiai, epidemiológiai és költségvetési tényező mértékének csökkentése érdekében. A szakmai bemutatkozásunk felhívta a figyelmet a stressz kezelésének jelentőségére, és az EMOST módszer létjogosultságára e tárgykörben. A tájékoztató élénk érdeklődést váltott ki a résztvevők körében.

 

EMOST siker a 8. Európai Biofizikus Kongresszuson (2011)

EMOST-EBJ-201132011.08. 23-26-án Budapesten került megrendezésre a 8. Nemzetközi/Európai Biofizikus Kongresszus, ahol a BioLabor az EMOST kezelésekről tudományos szenzáció bejelentést tett. Bemutatásra került az EMOST módszer eredményessége a megoldhatatlannak tűnő fantomfájdalom enyhítése, megszüntetése területén, katasztrófát követő megoldhatatlannak tűnő pszichés zavarok, és gyermekbetegségek területén. A hétszázhúsz nemzetközi kutató team közül 25 team munkáját jelölte a Nemzetközi Tudományos Bizottság kiemelkedőnek, és örömmel jelenthetjük, hogy ezek között, csak kettő magyart, a BioLabor EMOST módszert, mint alkalmazott biofizikai módszert (Bókkon István, Erdőfi-Szabó Attila Ph.D), és Bókkon István Ph.D. agykutató elméleti kutatásait. A kettős siker a többéves kitartó munka, küldetéstudat és kizárólag az elkötelezettség eredménye, mivel egyik kiemelt résztvevő sem kapott még állami segítséget a kutatásaikhoz, egyelőre gratulációt és további bíztatást kaptak a szakma részéről. Az EMOST fejlesztések jövőbeni iránya lesznek a gyermekbetegségek enyhítése, és klinikai szintű hatástanulmányok végrehajtása szűkebb indikációkban.

.

EMOST kezelés a Román családorvosi Kongresszuson (2011)

hazorvosi-kongresszus-romania2011.10.08-án Aradon tartott rendes, éves kongresszust a Román háziorvosok (család-orvosok) számára a Román egészségügyi hatóság. A rendezvény célja a legmodernebb eljárások technológiák bemutatása, kutatási eredmények közlése, és mielőbbi alkalmazások elősegítése a családorvosi hálózatban. Erre a fontos eseményre kapott meghívást a BioLabor Biofizikai- és Laboratóriumi Kft., hogy az EMOST kezelési módszer bemutatkozzon. A tudományos eredmények, és majd hétéves gyakorlati tapasztalatok alapján, a Román Családorvosok Szövetségének képviselői, és praktizáló családorvosok és magánklinikák vezetői részéről, főként a szív- és keringési zavar, amputációs rehabilitáció, depresszió/stressz, és gyermekbetegségek kezeléseinek új módjai váltottak ki kiemelt érdeklődést, és nagyarányú sikert. A szokásos 10-15 perces beszámolók között, a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők folyamatosan hozzájárultak az EMOST bemutatkozási idő folyamatos hosszabbításához, így az majd 50 percesre bővült. Úgy tűnik, a gyógyítás olyan határokon átnyúló kapcsolat, amely hidat tud képezni nemzetek és nemzetek között, ahol csak a gyógyítás szerepe kerül előtérbe. Magunk örülünk, hogy közreműködhetünk a román-magyar gyógyulásokban, főként, hogy jó esélyünk van az egyedi klinikák magyar módszerű fejlesztésein túl, akár generális, kormányzati támogatott protokollá válni, a román háziorvosok rendszerében magyar gyógymóddal szolgálni. Folytatjuk…

 

Meghívás a biofizika fellegvárába (2011)

kongr-kiev-emost-smA BioLabor Biofizikai- és Laboratóriumi Kft. megtisztelő meghívást kapott a Nemzetközi Neurógiai Kongresszusra, 2011.11.26-án Kievbe, a P.L.Supik Ukrán Nemzeti Orvostudományi Akadémia Orvostovábbképző Intézetének Neurológiai és Reflexterápiai Tanszékétől (Natalja Konsztantyinovna Murasko asszony, az orvostudományok doktorától) tudományos szakmai előadás tartására az EMOST Saját Jel Terápia bemutatására. A biofizika fellegvárának tekinthető Kiev, számos világhírű tudósnak, gyógymódnak és orvosi technológiának szülőhelye, így kifejezetten megtiszteltetés, hogy ott, egy magyar fejlesztés szakmai bemutatkozására jelentkezett igény. November 25-én, az Ukrán Tudományos Akadémia Biokémiai Intézete látott minket vendégül, és Prof. S. Komisarenko akadémikus (National Security and Defense Council of Ukraine) szervezésében szakmai és gyakorlati alkalmazásbeli bemutatkozás volt biokémikusok és biofizikusok eszmecseréjével, hatóanyag kiváltó, illetve hatóanyag hatékonyság javító EMOST módszerünk bemutatásával. Ez esemény fő célpontja, a szervezet nukleáris rádióizotóp lebontó képességének segítése, amely egyaránt jelenthet reményt a daganat-sugárkezelések mellékhatásainak esetleges csökkentésére, valamint nukleárisan szennyezett területek környezetében élők rehabilitációjának segítésére. A tudományos szakmai bemutatkozás eredményeképpen kutatási együttműködés jött létre > Ukraina-BioLabor doc

kiev-emost-sleeping.

Az EMOST Saját Jel terápia tudományos szakmai bemutatóját követő mesterkurzuson egy egyedi demonstráció is történt. A természetes Theta tudatállapot és természetes alvás kiváltását mutattuk be az EMOST-tal, spontán, egy véletlenszerűen kiválasztott alanyon.

.

1., az EMOST kezelés hatására az Alany el fog aludni, nappali fényviszonyok mellett (melatonin kiszóródás nélkül), ingergazdag (zajos) környezet ellenére, általános napközbeni vitalitás ellenére > Megtörtént!
2., az EMOST kezelés befejezése után közvetlenül az Alany fel fog ébredni, mivel az állapotot az EMOST hozza létre és tartja fent > Megtörtént!
3., az Alany nem fogja tudni meghatározni, hogy mennyi időt aludt, 5 percet vagy akár 50 percet? > Megtörtént, az Alany számára meghatározhatatlan volt az „alvásidő”.
A majd hetven fős szakmai résztvevő tábor élénk tapssal viszonozta a kreatív bizonyítást, és főként az EMOST egyedülálló hatásképességét. *a demonstráció ismételhető!

.

EMOST szakmai bemutatkozás Románia egészségturizmusában (2013)

ro-mvh-eg-tur-kongr-2013A Román Egészségügyminisztérium meghívásából 2013. november 8-10. között Marosvásárhelyen (Targu Mures) cégünk szakmai bemutatást tartott a Román Egészségturizmus Nemzetközi Kongresszus és Fórumon. A rendezvény célja volt a romániai egészségturizmus profiljáról, meghatározásáról, lehetőségeinek feltárásáról értekezni, és irányadó koncepciót kidolgozni. A Családorvosok a belföldi terápiás központok és szak-szanatóriumok hálózatának kihasználtságát elemezték, míg a Minisztérium részéről az egészségturizmus vélhető főarculatának kérdései voltak irányadóak. Cégünk egy egységes, országos, magyar élő turisztikai adatbázis rendszer (szeporszag.hu), és a „Románia a lelki béke országa” koncepció bemutatásával jelent meg. A résztvevők élénk érdeklődését követően létrejött egy megállapodás, melyet követően a prezentációt Dr. Raileanu Mihael-Armand Gerard hivatalosan bemutatta Bukarestben, az Egészségügyminisztérium Államtitkárságán és a Turisztikai Hivatalban. Folytatjuk…

.

EMOST módszer a XXIV. Tudományos Ülésszakon – Marosvásárhely (2014)

ro-mvh-2014-o-kongr2014.április 24-26-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság országos rendezvényére kaptunk meghívást megjelenésre és szakmai bemutatkozásra. A témakör az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok aktuális kérdései voltak. A Magyarországról több egyetem, több magyar kutató részvételével színesített háromnapos program kimagasló tartalmat hozott. Az EMOST módszer a neurológiai szekcióban mutatkozott meg. A majd háromszáz fős szakmai jelenlévőkből a neurológiai szakirányhoz tartozó majd hetven fő aránya jól mutatja, hogy ez a szakterület milyen fontos terület az egészségügyben. Bemutatkozónkkal sikereket értünk el, egy újabb alkalom volt a megmérettetésre, a választott utunk helyességének visszaigazolására. Kiemelt hír, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az EMOST módszer megjelent az oktatásban, az alkalmazott biofizikai módszerek tantárgyban, 14 órában. *adjunktus, Dr. Szakács Juliánna. Folytatjuk…

EMOST módszer a Lengyel Egészségügyi Stratégiai Konferencián (2014-2020/PIKMED)

01-PL-PIKMED-EMOST-IMG_42912014.06. 12-13-án Gworlicze-n, a Lengyel Műszaki Egyetem Politechnikai Oktató Központjában megrendezésre került az éves Egészségügyi Stratégiai Konferencia, szervező a PIKMED Állami Egészségügyi Innovációs Klaszter. A majd háromszáz kórházat reprezentáló országos szakmai konferencián került bemutatásra az EMOST Saját Jel Kezelés módszer, a neurológiai- és mentálhigiéniás szekció ülésén. A nagy sikert elért szakmai bemutatkozó után a Lengyel Egészségügyi Minisztérium Államtitkársága igényére a módszerünk gyakorlati alkalmazásának bemutatására került sor a Gworlicze-i Állami Kórházban. A teszvizsgálatot ellenőrizte Dr. J. Boczon (O/neurologi), Dr. K. Szczuka (O/endokrinologi), Dr. B. Lenard (O/kardiologi), Dr. P. Zalitacz (O/pszichyatrii), a kezelt alany Marian Swierz Kórházigazgató volt. A kezelés a szakmai bemutatkozóban jelzett eredményességeket (kedvező állapotváltozásokat) az életben visszaigazolta, ennek eredményeképpen megállapodás jött létre az új módszer alkalmazása és a lengyel egészségügyi stratégiai célok elérésére vonatkozóan. Folytatjuk…

Fel az oldal tetejére