Rendészeti szervek

Hidegvérrel túlélni a stresszt

Az igazságszolgáltatásban dolgozók nap mint nap szembesülnek abnormális eseményekkel, helyzetekkel, esetekkel –mondják ez a dolguk, rendnek kell lennie. De ki vigyáz az ő egészségükre, hiszen mély nyomok maradnak, amik évek múltával sem múlnak?

.

BioLabor-EPPP-3A kockázat csökkentés alap szükséglet társadalmi szinten, és bevetés szinten is. Az igazságszolgáltatásban résztvevők extrém magas felelősséggel vannak felruházva, a társadalom épsége, védekező képessége múlik rajtuk. Tanulmányokból tudható, hogy rendészeti, akár büntetésvégrehajtási állományban teljesítők speciális állóképességekkel rendelkeznek, a fizikai képességeken túl pszichés feltételeknek is meg kell feleljenek.

Úgy tűnik, genetikailag különbözőek a civilektől, vélhetően más küldetéstudatuk is van, ez a társadalom szerencséje is.

Amikor kockázatelemzés történik, egyszerre kell foglalkozni a fizikai, a pszichés, és a környezeti elemekkel, a változásokkal, és a változatlanul magas elvárásokkal. Kijelenthető, hogy a bűnelkövetők módszerei is finomodnak, az ügyvédi lehetőségek is szélesedtek, a bűnösök sokszor jobban tisztába vannak a jogaikkal, mint a kötelességeikkel. Ami változatlan, hogy rendnek kell lennie, tehát a feszültség, a stressz vélhetően egyre nő. A feszült idegállapot azonban kockázat növelő. Egy cég, kifejezetten a stressz tűrés és képesség fokozás területén kutat, és kidolgozott egy eljárást, amely képes visszavezetni szorongásos állapotból az egyensúlyi állapotba, hovatovább fizikai és pszichés képességeket is képes fokozni.

stressx-emostTudni kell, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozókra is azonosan hatnak az élmények, azonosan zajlanak hormonális folyamatok, viszont ők az élet árnyékos oldalán teljesítenek nap mint nap, ez a negatív környezet a számukra a mindennapos élettér –mondta Dr. Erdőfi-Szabó Attila, kutató, biofizikus, egyetemi tanár. A folyamatos stressz teher viszont kedvezőtlenül befolyásolja a helyzetelemzést, feldolgozást, kialakulhatnak minták, vagy védekező reakcióként közöny, vagy előítélet, esetenként labilitás, agresszió, magánéleti válságok.

Annyit lehet tudni, hogy az igazságszolgáltatásban ténylegesen résztvevők adrenalin függővé válhatnak. A nyomozás, felderítés, az elfogás, majd az azt követő bizonyítás fokozott izgalmat jelentenek, melyek az adrenalin által ugyan többlet energiát eredményeznek, viszont a szervezet kiégése a fokozott igénybevétel miatt felgyorsul. A folyamatosan fennálló stressz, a nehezedő körülmények, az egyre magasabb elvárások, és az alkalmassági vizsgálatok szigorodása a képességek szinten tartását, illetve az ellenőrzéseknek való megfeleléseket követeli. A jellemzően magas adrenalin szint miatt a fizikai követelmények teljesítése mindig sikeres, a munkaköri pszichológiai alkalmasság viszont hasonlóan a magánéleti és egészségügyi állapothoz sajnos egyre gyakrabban kérdéses. A cél, hogy a képességekben egyensúly legyen –hangsúlyozza a kutató.

Mint tudjuk, fáradtság esetén alszunk, ilyenkor egy speciális biológia folyamat zajlik, ami igyekszik helyreállítani a fizikai, kémiai kiégéseket, megpróbál a pszichés rendet teremteni az események feldolgozásában. Ez a nyugalmi állapot pszichés feldolgozhatóságot igényel, e nélkül az egyensúly valamilyen irányba felborul. Több, nemzetközi, hazai kutató team és technikai fejlesztés által sikerült egy olyan orvostudományban elfogadot eljárást kialakítani, amely az alvás nyugalmi állapotához hasonló, azzal szinte megegyező hatást ér el. Segíti a pszichés egyensúly helyreállását, sőt a hatékonyság javulásával az általános képességek is javulnak. Szubjektív és tudományos módon is bizonyítást nyert már, hogy a hormonális egyensúly és a pszichés állapot összefügg, a teljesítő képesség szabályozható, akár csúcsformába hozható –tudtuk meg.

emost-brfk-rszkk-tekTöbbéves tapasztalatot és vizsgálatokat követően például tavaly, a BRFK-RSZKK központban a speciális bevetési egység (TEK) kis létszámú, éppen időszakos kiképzésen résztvevő alakulatán folyt ilyen speciális állapot javító kezelés. A végeredmények szerint úgy a fizikai, és összpontosító képességek, valamint a szubjektív közérzeti állapotok is általánosan közel húsz százalékkal javultak a nem kezeltekhez képest. Több, más tapasztalat és kutatás szerint az idegrendszeren keresztül végrehajtott ilyen kezelés képes az amputációt gyakran követő fantomfájdalom enyhítésére és megszüntetésére, pánik, sokk, szorongás oldására, és mindezt az EKG vizsgálathoz hasonló komfortban és mechanizmus szerint. Az egyén saját bioelektromos szabályzó jeleinek szinkronba hozatala képes a hatékonyság javítására, hormonális, érzelmi egyensúly javítására, és mindezt effektív külső ráhatás nélkül, ugyanúgy, ahogy alvás közben is megteszi a szervezet.

Ha ez az automatikus helyreállító folyamat sérült vagy hiányos, érdemes ad-hoc önellenőrzést kiváltani, erre a módszer már létrejött, egyszerűen saját jel terápiának hívják (EMOST – Electro Magnetic Own Signal Therapy).

Mint azt megtudtuk, a fejlesztő cég, társadalmi felelősségvállalás képpen az igazságszolgáltatás, rendvédelem, polgári védelem, tűz- és katasztrófa elhárítás területén szolgálatot teljesítők számára a civil kezelési díjak feléért végzi a kezeléseket, a gyermekek kezelése pedig 2005-óta díjmentes. A módszert jelenleg az orosz Orvosi Sugárbiológiai Kutatóintézetben tesztelik, élő állatkísérletek szerint a regenerációért felelős mezenchimális őssejtek száma a kezelésektől megtöbbszöröződik, tehát a regenerációs képesség is a többszörösére nőhet. A további sikerek után ez a nem mindennapos eredmény belépő lehet az Első Emberi Mars Expedíció hajózó állományának egészségügyi kockázatcsökkentésében is, ami a nemzetközi kutató és fejlesztő team célja.

eis-jv-6xA 2008-óta folyó hatásvizsgálatok mutatják, hogy a Saját Jel terápia a betegségek olyan típusainál a legeredményesebb, ahol idegrendszeri szabályzási zavarok vannak, vagy ahol az idegrendszeri túlterheltség a szabályzásokban okoz zavarokat. Ilyenek lehetnek különböző fájdalomérzetek, félelem- és stressz panaszok, élmény feldolgozozási zavarok, szorongások, görcsök, hormonális szabályzási zavarok, alvás problémák, érzelmi labilitások, kedélyzavarok, testérzékelési zavarok, reflex- és koncentráció vesztések, étkezés utáni panaszok, valamint idegrendszeri hibából adódó immunhiányok, alacsony öngyógyuló képességek.

Az elmúlt években főként stressz kezelések, pszichés- és közérzetjavító kezelések folytak civilek számára, majd kiegészítette az élsportban a teljesítmény fokozó és gyógyulást serkentő felhasználás, az elmúlt három évben pedig rendészeti és katonai állomány tagjai számára végeztünk élmény feldolgozási (PTSD) és pszichés kiégést (burn-out szindróma) oldó kezeléseket, rehabilitációs célú vagy teljesítmény fokozó kezelés sorozatokat. Utóbbiak a Honvéd Önkéntes Egészség Pénztár (HOEP) támogatásával, majd ezer alkalommal lettek igénybe véve –sikerrel. Sikereket értünk el katonai (ENSZ) misszióból hazatérő katonák pszichés egyensúlyba állításánál, és más, például biztonsági szolgálatok tagjainál. Eredményeink alapján az IBSSA tagjai, egyelőre főként Magyarországon veszik igénybe kezeléseinket, „Csúcsformában” és „EPPP – Energy Pscychic Power Program” kezeléseinket 2012-Dr-Erdofi-Szabo-Attila-SW686-5-MAGNUM-357-PAPOLEa nemzetközi szervezet minden tagjának ajánlják, mivel 4-5 kezelés 15-20% többlet teljesítményt és kiváló idegállapotot eredményez. capacityÖsszehasonlíthatatlan előnyként mondják, hogy a kezeléseket követően a hatékonyságukban elért javulás egy, két évig is szinten marad, a képességeik visszaesés helyett fejlődnek, a kezelések hatására javul a helyzetfelismerő képesség, a higgadtság, és a lőlapokon is látványosan jobbak az eredmények. Beszámolnak arról is, hogy a rövidebb pihenési idő is elégséges, illetve hogy a fizikai terhelhetőség is javul. Célunk a Saját Jel terápia elterjesztése a katonai, rendészeti, büntetésvégrehajtási, és különleges bevetési állomány tagjai körében alkalmassági képesség megtartás és fejlesztés érdekében, valamint a szuperszónikus vadászrepülő hajózó állomány koncentráció képesség fejlesztése terén, nemzetközi megmérettetések eredményeinek csúcsformába hozása érdekében.

Az élsportban az előzőekhez hasonlóak az eredmények, csak más a célcsoport. Beszámolhatunk arról, hogy a kezelések hatására ahogy javul a pszichés egyensúlyi állapot, javul a metabolikus hasznosulás, javul a terhelhetőség, javul a redox folyamat, tejsav kiválás és felszívódás, izom koordináció, egyensúly képesség, a reflex, koncentráció, valamint menstruációval együttjáró deficitek. Kezelt bajnokaink beszámolnak arról, hogy a fájdalmak gyorsan megszűnnek, sérüléseknél jelentősen gyorsul a felépülési idő, és a gyógyulásokat követően azonos módon terhelhető a sérült testrész. Az egyéni tapasztalatok alapján 2011-ben létrejött egy megállapodás a Magyar Atletikai Szövetséggel, a sportolók egyéni felkészültségének javítása érdekében, melyet a sportolók alkalmanként igénybe is vesznek. Megjegyzendő, hogy a Saját Jel terápia nem dopping, biofeedback eljárás, nincs külső, idegen anyag bevitel, csak a saját képességek kerülnek jobb állapotba a szabályzó ingerek jobb összehangoltsága, és a stresszkezelés és hatékonyság fejlődése által.

.

EMOST™ -Saját Jel terápia,
szakmai előadás és beszámoló, Büntetés-végrehajtási dolgozók XXVIII. Kongresszusa, 2013.04.10-11. és
BV EGÉSZSÉGNAP (Kozma u.), 2013.05.31. előadás, szakmai beszámoló, átfogó eü. kockázatbecslés, és EMOST™ Saját Jel kezelések

01-BV-Egészségnap- EMOST-2013-05-31
01-BV-2013-04-10 11

pieron-drerdofi

testing-memory

www.emost-med.com (Dr. Erdőfi-Szabó Attila)

2013.04.16.

Publikáció: The-EMOST-Publication-Disaster-and-Commando-training-EBM

.

.

.

hekus-magazin-EMOST-web.

Újságcikk Hekus-magazin-2013-05-EMOST-hidegvérrel túlélni a stresszt cikk (PDF)

Fel az oldal tetejére