Reflux kezelésének a lehetőségei
Hagyományos kezelés
A gyomorsav közömbösítése savlekötő anyagokkal, egy igen elterjedt módszer, hiszen gyorsan és hatékonyan képes fellépni a panaszok ellen. De vajon hosszútávon mennyire tesz jót az emésztőrendszerünknek, hogy a természetes folyamatokat külső anyagokkal befolyásoljuk és a bélrendszerben történő természetes felszívódást befolyásoljuk.
A gyomorsav túltengésnél, reflux betegségre irányuló kezelés megkezdésénél jó tisztába lenni a betegség kialakulásának, és esetleges folyamatos fennállásának okaival, és hogy a tünetek időtartalma alatt milyen mértékű károsodást idézett elő a betegség az emésztő szervekben? Jellemző velejárója a betegségnek az aranyér betegség is, e halmozott esetben átfogóan kell kezelni a folyamatokat.
Kezelésünk ajánlott a ritka gyakoriságú, vagy a már kialakult, krónikus betegségnek tekinthető állapotokban. Ezen esetekben a kialakított öt kezelésből álló sorozatunk hamar megnyugvást jelenthet a gyomor és emésztésben résztvevő szervek számára. Az alany étkezési szokásának megváltoztatásával együtt igen hamar tünetmentes étkezés történhet. Ha már jóideje, akár évek óta kiújuló és vissza-visszatérő a problémája, akkor a célzott kezelésszám magasabb lehet a szervi károsodások és regenerálódási képességektől függően.
Reflux kezelés EMOST™ módszerrel
Öt kezelésből álló kezelés sorozatunk az nyálelválasztáson keresztül az előemésztési funkciók javítására törekszik. Ezáltal hozzájárul a tápanyag optimális lebontáshoz és sav-bázis egyensúly normális értékeinek a fenntartásához. A gyomorszáj záró izomzat és a nyelőcső gyulladások regenerálódását a tehermentesítéssel éri el. A programcsomagunk először a betegség okozta étkezési stressz csökkentésére, a pszichés egyensúly helyreállításának a kezelésével veszi kezdetét. A kezelések további részében az alprogramjaink foglalkoznak az optimális mennyiségű és minőségű gyomorsav képződés támogatásával, továbbá az emésztőszervekre a gyomor epe és hasnyálmirigyre is kedvező hatást gyakorolnak. Az akut panaszok enyhítésre, görcsök és fájdalomcsillapításra irányuló kezelések következnek, mely nagyban hozzájárulnak az életminőség visszaállításához. Amennyiben az étekezés minőségét neurovegetatív zavarok (is) terhelik, ezirányú kezelési programok is rendelkezésre állnak.
Legyen nyugodt!
Az EMOST™ kezelések képesek a reflux tünetek csökkentésére, az étkezés örömének visszaadására, és az emésztőszervek regenerálására.