Az alábbi sorok a kezelőlapokon lévő személyes tapasztalatokat mutatják, így emeltünk ki néhányat. Felhívjuk a figyelmét, hogy a korábbi tapasztalatok nem jelenthetnek bíztatást a jövőre vonatkozóan, az egyéni tapasztalatok pedig más személyek élményei, ezért tegyen Ön is díjmentes próbát! „Véget értek a kezelések, kisimult vagyok, visszatért az életerőm és a kedvem, nagyon örülök, hogy rátaláltam magukra! Köszönök mindent! Lengyel Imre Utóirat, több reklám kellene maguknak!”
„Nekem az nagyon jólesett, hogy emberként bántak velem. Ugyan csak a kiváncsiság miatt jöttem e-kuponnal, de úgy érzem a szerencse vezetett ide, mert régi bajomra kaptam itt megoldást. Sok sikert maguknak! Tóth Ferenc”
„Belgyógyász háziorvosként két betegem is elismerően beszélt a Biolaborról, a kiváncsiságom miatt próbáltam ki a stresszoldó programot, és én is elégedett vagyok vele. A kezelések komfortosak, a technikát úgy ahogy értem, minden esetre meggyőző volt a három kezelés eredménye nálam. Dr. Gáll M. Túrkeve”
„Én 512-es happy programot kapok, sokkal jobban vagyok, nincs az a görcsös remegés ami már tönkretett. Holnap jöhetek? T.Zita
„Szerintem kérjen mindenki hepi koktélt! Depire kiváló! Ez jó! Azt nem tudtam, hogy a múlt idejű beszéd is mutatja a depressziót!” F.Ákos
„Egy kedves ismerősöm ajánlására jöttem el ide. Többször is mondtam neki panaszaimat, hogy mit is szeretnék. Itt megoldást találtam a javulásra. Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem, ezeken a kezeléseken. A stressz kezelés volt a legfőbb „problémám”. Mindenkinek fogom ajánlani a jövőben az ismerőseim körében. Köszönöm a gyógyulás lehetőségét.” 2008.09.29. Üdvözlettel: B. Balázs
„Elég rossz idegállapotban kerültem a BioLaborba nagyon kedves hölgyekkel ismerkedtem meg, akik sokat segítettek nekem önmagam megismerésében, lelki problémáim kezelésében is. Nagyon köszönöm segítségüket.” 2008.11.24. H. Andrásné
„Nagyon örülök, hogy rátok találtam és köszönöm a sok-sok segítséget amit adtatok. Megmutattátok, hogy másképp is lehet, és ezáltal jobb lett minden körülöttem. Érzem, hogy rátaláltam arra az „útra”, amelyen járni szeretnék. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem, szeretem magam és az embertársaimat. Jó, hogy itt lehettem és tudom, hogy továbbra is számíthatok Rátok! Köszönöm szépen! Kincsként gondolok Rátok!!!” 2009.01.06. T. Ágnes
„Azt mondják hogy a depresszióra nincs gyógymód. Lehet. Itt viszont kisimultam, rendezettek az érzelmeim, a sanaxot nem szedem, de azért még hordom magammal. Majd leteszem, vagy jövök ide ha kell. Ica”
„Én a kislányom epilepszia rohamai miatt jöttem BioLaborba, bár nem ígértek előre semmit -ami nagyon korrekt, mégis már az első kezelés után általánosan lenyugodott, most a negyedik kezelés után állíthatom, hogy ez egy hihetetlen eljárás, két hete nem volt rohama, pedig a gyógyszert folyamatosan csökkentjük -ellenőrzötten. Nagyon-nagyon hálásak vagyunk, visszadta az életkedvünket, sok sikert Önöknek!!!!!!! G-né Á. Erika”
„BioLabor Happy-Coctail? Látható és érezhető különbség!!!” dr. Sellei Gabi
„Tudod, a depresszió a legrosszabb betegség, mert miközben mosolyognod kell, közben a fejben és a szívben kibírhatatlan a félelem. Most hogy egy-két kezelésen túl vagyok, érzem, hogy ez valami fantasztikus ajándék az emberiségnek, mintha kicseréltek volna, nem is tudom szavakba önteni, csak sok-sok puszival meghálálni!!! „(tv mvez.)
„Drága Attila, szerintem más képviselő társamnak is kellene ebből a Happy-Coctai-ból, talán még az Országnak is jobban menne tőle! Én kézfeltartással fogok szavazni rá! Baráti köszönettel, Dr. B.I.”
„Köszök mindent, talán nem is tudod mennyit?” Lala (zeneszerő, előadóművész)
„Drágaságom, én már kipróbáltam mindent, hidd el, mindent! Ez viszont maga a csoda! Gratulálok!” S.
„A módszer működik, és olyan módon, hogy nem károsít bennünket mellékhatásokkal és környezetünket sem melléktermékekkel. A hely biztonságot, nyugalmat árasztó, békés, csöndes, regenerálódásra, sőt: megújulásra kitalált hely. Ez a légkör, ezek az energiák természetesen nem elsősorban a berendezési tárgyaknak köszönhetőek. A kezeléseket végző szakember abból az általam sokszor elképzelt világból való, ahol az embereket figyelmesen hallgatják meg, a legfontosabb érték az emberség és mindennapi dolog segíteni, türelemmel, érdeklődéssel. Az emberség, érzékenység, empátia teszi a leginkább hitelessé a kezelést. Különösen megfogott pózolásmentes, életszerű természetességük. Megnyugodtam, depressziós hullámaim kisimultak, tevékeny lettem, újra élni szeretnék, mégpedig boldogan, egy lehetőleg tökéletes életet. (alább nem adom: egyszer élünk!:))Mindenért mélységes hálát érzek, mindenkinek köszönöm. Tudom, hogy ez az irány. Egyszer remélem én is segíthetek abban, hogy minél több ember gyógyulhasson \”önmagától\” Borók Edit, Budakeszi”
„Én nagyon jól érzem magam, végre. Sokat segítettek a kezelések és a sok emberség, köszönöm! L. Istvánné Ágnes”
„Én kipróbáltam az ingyenes kezelést, utána olyan jól éreztem, azaz érzem azóta is magam, hogy végigcsináltunk egy frissítő sorozatot és szerintem ez egy nagyon jó és kényelmes dolog, mindenkinek tudom ajánlani. Tóth Anita”
„Az egész családot ide hordjuk már, Papa a vérnyomással, Laci gyomorideggel, Mami az alvás miatt, a gyerekek immunra, én meg hepikoktélra. Mindenki jobban van, köszi, azért még jövünk, mert Papa vérnyomása miatt kell, mi meg szeretünk ide járni. H.Julika és családja”
„Kislányunk elmúlt egy éves és még nem aludta át az éjszakát, sőt óránként másfél óránként fent volt. Rengeteg módszert kipróbáltunk semmi nem vált be, végül felkerestük a BioLabort. A 3.kezelés után átaludta az éjszakát. Azóta is 11-12 órákat alszik éjszaka. Köszönjük!!!!! Tamásné Garai Eszter, Szentgál”
„Szeretünk idejárni, Anya itt fog meggyógyulni. Kálmán Luca és Apukája”
Felhívjuk a figyelmét, hogy a korábbi tapasztalatok nem jelenthetnek bíztatást a jövőre vonatkozóan, az egyéni tapasztalatok pedig más személyek élményei!
Ha kiváncsi, tegyen díjmentesen egy próbát, jelentkezzen rá on-line *az Akció időtartamában!
Örülünk érdeklődésüknek.